A Kós Károly Kollégium Diáktanácsa
A kollégiumunk diákközgyűlése októberben elfogadta a Diáktanács által megfogalmazott szervezeti és működési szabályzatot, valamint megválasztotta a Diáktanácsot.
A Diáktanács elnöke: Huszka Richárd
Alelnökök: Szarka Eszter
Szajkó Alexandra
Tagok: Kummer Dóra, Ács Gergő, Törőcsik Imre, Illés Bettina, György Szilvia, Sziládi Gábor, Fejes Márton, Mező Zsófia, Handó István, Menyhárt Zoltán
A Diáktanácsot segítő pedagógusok : Balogh Anna, Sasvári Tamás

A Diáktanács munkaprogramja 2009-2010. tanévre
1. A Diáktanács új székhelyének (M-21. épület aulájából nyíló volt Kós-szoba) komfortizálása, dekorálása. Az ülések helyének és a kollégiumi diáklap szerkesztőségének kialakítása.
2. Minden páros hét keddjén önkormányzati tanácskozások;
Minden páratlan hét keddjén Diáktanács értekezletek megszervezése.
3. A kollégiumi diáklap – a Kós Toll – beindítása. Egy dinamikus
Szerkesztőcsapat létrehozása, mely a kollégiumi életet, szórakozást, eredményeket, egy naprakész információáramlást és egyfajta tükröt tud majd, - reményeink szerint -, adni a Kós Károly Kollégium életéről.
4. Meghívott vendégek, előadóestek szervezését vállaljuk: a pályázatírással kapcsolatos tudnivalókról, kulturális, egészségügyi vagy érdekes szakmák, témakörök kifejtésében.
5. Novemberben játékos illemtani vetélkedő,- amelyen
fiúk-lányok párharcára kerül sor, a viselkedéskultúra, protokoll szabályok ismertsége terén.
6. A szobák tisztaságának, rendezettségének folyamatos értékelése
mellett tisztasági verseny rendezése a „legszebb szoba” címmel.
7. Szervezünk egy „tolerancia napot”, amelyen a kollégiumi
pszichológus közreműködésével: az erőszak, konfliktuskezelés,
szociometria kérdésekben kaphatunk ismeretbővítő tájékoztatást.
8. Besegítünk továbbá a diákok lelki hátterével foglalkozó „A hét
kérdése” című faliújság működésében és népszerűsítésében.
9. Szívesen foglalkozik a Diáktanács olyan ügyekkel is, mint a
pályaválasztás, az önismeret, a tehetséggondozás, -
természetesen megfelelő szakemberek bevonásával.
10. A kollégiumi szabadidő-szervezővel együttműködve
megszervezzük az adventi koszorúkötő kézügyes foglalkozást,
és részt veszünk a kollégium ünnepi dekorálásában, valamint a
közös karácsonyi vacsora megszervezésében.
11. Decemberben Mikulás bulit szervezünk, - amelyen a tánc és a
csoki evés lesz a fő téma.
12. Februárban farsangi mulatságot tartunk.
13. Segítünk a Kós-hét rendezvényeinek megszervezésében.
14. Hasonlóképpen vesszük ki részünket a történelmi verseny
megrendezésével kapcsolatos teendőkből is.
15. Részt veszünk a fővárosi kollégiumok közötti kulturális és sport
rendezvényeken.
16. Megszervezünk egy „egészségnapot” a háziorvosunk, a nővér és
a kollégiumi pszichológus bevonásával, amelyen lesz:
- egészséges életmód tanácsadás
- vérnyomásmérés
- koleszterinszint mérés.
KÉRJÜK A DIÁKOKAT ÉS A TANÁROKAT, HOGY BÁRMILYEN ÜGYBEN, AMIKOR ÚGY ÉRZIK, HOGY A DIÁKTANÁCS SEGÍTSÉGÜKRE TUD LENNI VAGY EGY JÓ ÖTLETÜKKEL TUDJÁK MUNKÁNKAT SEGÍTENI, KERESSENEK FEL MINKET!

