Kós Károly (1883-1977)
„Mérnök vagyok és megtanultam, hogy minden építmény csak akkor szilárd, ha a szerkezete jó, az anyagok megfelelőek, a munka becsületes.”
(Kós Károly: levél Reményik Sándornak, 1925.)
Három történelmi korszakot átívelő életpályája tette az erdélyi magyar művelődés, az erdélyiség jelképévé Kós Károlyt.
A kilencvennégy évet élt Kós Károly életének első szakaszában az építészet, másodikban a szépírás, a harmadikban a közéletiség volt a jellemző.
Négygyermekes postatisztviselő egyetlen fiaként született, Temesváron. Középiskolai tanulmányait a Kolozsvári Református Kollégiumban végezte el. A kollégiumban szövődő baráti szálak révén lett Kalotaszeg a választott szülőföldje. Itt ismerte meg feleségét, Balázs Idát, a türei református pap lányát. Sztánán vásárolt földet, ahol később felépíti családi fészküket, a „Varjúvárat, és itt nevelik fel négy gyermeküket.
1907-ben kapta meg építészmérnöki diplomáját, és alig egy évig volt építészeti irodák rajzolólegénye, amikor megkapta első önálló építészeti megbízását, a Református parókia és imaház tervezését, Óbudán.
Utána sorban kapta a fővárosi és erdélyi építészeti megbízatásokat:
- Katolikus templom, Zebegény,
- Budapesti Állatkert pavilonjai,
- Székely Nemzeti Múzeum,
- Budapesti Városmajor utcai iskola-komlexum,
- Kispesti Wekerle munkás és tisztviselőtelep,
- Marosvásárhelyi munkás lakóépületek,
- Az utolsó magyar király koronázási díszletterveinek elkészítése.
Közben építészeti tanulmányokat ír „Régi Kalotaszeg” valamint „A lakóház művészete” címmel.
Az „Attila királyról ének” című balladája óriási közönségsikert hoz számára, később megírja az Országépítő, Varjú nemzetség, Gálok, Budai Nagy Antal, Erdély Kövei című műveit, és életre kelti az Erdélyi Szépmíves Céhet.
Az építészet és szépírás mellett tanít, előadásokat tart, restaurál, grafikákat, linómetszeteket készít, szerkeszt, politizál, földet művel.
1944-től a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolán tanít, ahonnan 70 éves korában nyugdíjba vonul. 1977-ben búcsúzik tőle Erdély népe a kolozsvári Házsongárdi temetőben.
„A napkeletről jöttem, a nagy hegyek, a zúgó fenyvesek világából, ahol még álmodnak szűk szavú emberek, kemény magyarok.”
(Kós Károly: A ház, 1909.)
„Mérnök vagyok és megtanultam, hogy minden építmény csak akkor szilárd, ha a szerkezete jó, az anyagok megfelelőek, a munka becsületes.”